Egy fekete színésznő lesz az új 007-es ügynök

 Ezt is megéltük...
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az elég rögösen induló Bond 25 lesz az utolsó film, amiben Daniel Craig játssza őfelsége 007-es ügynökét, éppen ezért az új Bond keresése is már egy jó ideje téma volt, most pedig úgy látszik, hogy megtalálták a tökéletes utódot.
Miután Craig az utóbbi években hisztizett egy nagyot, hogy ő bizony soha többet nem bújuk Bond bőrébe - persze azért a 25. Bond-filmre mégiscsak volt az a pénz, amiért még bevállalta - a fejesek már gőzerővel keresték azt a szerencsés befutót, aki átvehetné a stafétát.
Eleinte olyan nevek is felmerültek, mint Tom Hiddleston vagy Tom Hardy, majd ők szépen lassan kiestek a képzeletbeli versenyből, miután a stúdió inkább az újítás irányába indult el és felvetett, hogy mi lenne, ha a következő Bondot egy nő játszaná vagy egy színes bőrű színész. Utóbbira meg is volt a tuti a befutó Idris Elba személyében, akinek nagyon sokan drukkoltak, rajongói szabályos kampányt indítottak az ügy érdekében, ám akkor még mindig úgy látszott, hogy nem mernek egy ekkora változtatást meglépni a stúdiónál.
Most azonban még ennél is nagyobbat húztak, ugyanis végül egy színes bőrű színésznő, Lashana Lynch lett a tuti befutó Bond szerepére. Lynch a magyar nézőknek leginkább az idén márciusban bemutatott Marvel Kapitányból lehet ismerős, ahol egy vagány pilótaként ismerhettük meg.
Azt egyelőre még nem tudni, hogy a jövőben ki veszi majd át Daniel Craig helyét, az viszont már biztos, hogy jelenleg készülő filmben James Bond a 31 éves színésznőnek adja majd át a stafétabotot a végén, miután kilép a MI6-ből.
Egy, a Daily Mailnek nyilatkozó informátor szerint a készítőknek az a céljuk, hogy ezzel is igazodjanak a korszellemhez, valamint hogy a fiatalabb generáció számára is elfogadhatóbbá tegyék a szériát, amit sokan kritizálnak például amiatt, hogy túl szexista. 
(Borító: flipboard.com, Fotó: m.blog.hu)
https://filmszakadas.blogstar.hu

Megjegyzések

Megjegyzés küldése