Akik maradtak: magyar múltunk emberközelből

A film ügyesen játszik a nézővel.

Tóth Barnabás filmje két ember egymásra találásán keresztül mutatja be a 20. század közepének magyar tragédiáit.

 

Az Andy Vajna vezette magyar filmgyártás nemzetközi szinten is bizonyított, a díjnyertes alkotások mellett pedig a közönségfilmek színvonala is érezhetően emelkedett. A magyar filmipar végre elmozdult a 9 és ½ randi, az S. O. S. Szerelem és a Szuperbojz tengelyéről. Természetesen el lehet gondolkozni, hogy a Vajna által létrehozott struktúrák nélküle is működni fognak-e, de mindenesetre kevesen vonják kétségbe a teljesítményeket.

Általános kritika viszont, hogy nem készülnek nagyszabású történelmi filmek,
amelyeket akár a nemzeti ünnepeken is le lehetne vetíteni, vagy úgy általában könnyebben emészthetőek, mint például a Szegénylegények. Október 23-án rendszeresen a Vajna produceri kezei közül kikerülő Szabadság, szerelmet szokták műsorra tűzni, amivel semmi gond nincs, talán Dobó Kata alakítását leszámítva.

Az amerikai mintára felhúzott sztori működik, átélhetővé válnak a forradalom napjai, megjelennek a helyszínek: a rádió székháza, Kossuth tér, pesti utcák, szóval van itt minden, ami a forradalmi hangulathoz kell.
A Szabadság, szerelemhez hasonló, erőt sugárzó, lelkesítő hatású filmünk nincs sok, de talán ez nem is a mi műfajunk. Természetesen nem a stílus létjogosultságát kérdőjelezem meg, hanem arra szeretnék rávilágítani, hogy

másképpen is lehet ábrázolni, kevésbé frontálisan.

Ilyen Tóth Barnabás új, Akik maradtak című filmje, ami 1948 és 1953 között játszódik, a kommunista hatalomátvételtől Sztálin haláláig, a fordulat évétől a következő, kevésbé tartós fordulatig.
A történet középpontjában a 42 éves nőgyógyász, Kőrner Aladár és egy 16 éves kamaszlány, Wiener Klára állnak. Mindketten elveszítették a családjukat a holokauszt alatt, Kőrner a gyermekeit és a feleségét, Klára pedig a szüleit és a testvérét. Az ő kapcsolatukról szól a film: miként talál egymásra két gyászoló ember, hogyan próbálják feldolgozni a feldolgozhatatlant.

Emellett a történelem és a kor csak mellékszereplő, családjuk elvesztése a második világháború és a holokauszt következménye, mégsem magán a tragédián és annak körülményien van a hangsúly, hanem a továbblépésen, az egymáshoz fűződő érzelmeken, illetve azok változásain. Természetesen nyomon követhetjük, hogyan alakul ki a diktatúra, hogyan jutunk el a kommunista hatalomátvételtől a csengőfrászig, hogyan jelennek meg a régi polgári világ nyomai, miként épül ki a szocializmus világa a legalsóbb szinteken is, de mindez a háttérben zajlik.
A mű ereje is ebben rejlik: nem nyomja az arcunkba a történelmet. Nem látunk politikusokat, a rádióból elkapott félmondatokból értesülhetünk arról, hogy mi történik. A körülmények befolyásolják a szereplők életét, ebben a közegben mozognak, lélegeznek, de nem az ehhez fűződő viszonyuk a lényeg.

Nem megváltoztatni akarják a világot, hanem túlélni azt.

A film ügyesen játszik a nézővel, a „metoo” kampány és a pedofilbotrányok fényében nagyon furcsa végignézni, ahogyan egy éppen nővé érő lány hogyan ragaszkodik egy nála jóval idősebb férfihoz.
Adott a feszültség, ami miatt folyamatosan figyeljük mindkét szereplő rezdüléseit, és nem kell, hogy csalódjunk. Hajduk Károly és Szőke Abigél egyaránt kiválóan játszik, és ami még fontosabb, hogy kiváló az összhang közöttük. Hajduk rendkívül visszafogott és nyugodt, míg Szőke egy izgága kamaszlány minden vonását hitelesen hozza.

Az Akik maradtak

két ember egymásra találásán keresztül mutatja be a 20. század tragédiáit. 

A főszereplők rendkívül szerethetőek, így fel sem tűnik, hogy amikor hozzájuk közel kerülünk, kicsit a történelem hétköznapi, hihető arcát is megismerjük. Nem borzalmakat akar megjeleníteni, nem felelősöket keres, hanem megélhetővé tesz.

Pap Lázár - www.mandiner.hu