Jön a Toldi-rajzfilm

Végre!
A János vitéz és Az ember tragédiája után Jankovics Marcell újabb klasszikus irodalmi adaptációt készít Arany János Toldijából. Tévésorozat és egész estés film is készül idén év végéig. Csákovics Lajossal, a film kivitelező rendezőjével készített interjút a Vasárnap újság.

2017 őszén, még a Ruben Brandt című film utómunkáin dolgoztunk, amikor Vécsy Vera, a Kecskemétfilm gyártásvezetője jelezte, hogy a tervbe vett Toldi-sorozattal kapcsolatban szeretne velem beszélni. Gondoltam, abban is a karakterlapokkal, esetleg animációval kellene foglalkoznom. Valamivel később Mikulás Ferenccel, a Kecskemétfilm vezetőjével közösen megkerestek, és felajánlották a kivitelező rendezői posztot. Ez a megnevezés nagyon talányosan hangzott, nem tudtam elgondolni, hogy ha a volt főiskolai tanárom, Jankovics Marcell fogja rendezni a filmet, valamint ő a forgatókönyvíró, a figuratervező is egy személyben, akkor mi dolgom lehetne ott nekem ilyen titulussal?
- nyilatkozta Csákovics Lajos a lapnak.
A most készülő alkotásban viszont Arany elbeszélő költeményének nagyjából kétharmada-háromnegyede hangzik el. Azért nem az egész, mert más egy írott szöveg, vers és egy pergő kép, film cselekvési ideje. Nyilván nem lehet elvárni, hogy ugyanabban az ütemben történjék a képen a cselekvés, ahogy azt egy narrátor elmondja versben. Ahol ezeket időben össze lehetett simítani, ott természetesen elhangzik az Arany-féle szöveg, ahol nem, ott csak a képen játsszuk le azt, amit leírt. Ez talán inspirálhatja a nézőt, hogy a teljes Arany-művet elolvassa, újraolvassa. Toldi Miklós történelmi személy volt, nem Arany János kitalációja, így már Aranynak is voltak irodalmi Toldi-előképei. Hozzá hasonlóan mi is becsempésszük Ilosvai Selymes Péter Toldiját. Énekenként meghagytuk az Arany által mottóként idézett Ilosvai-sorokat. Sőt, a sorozat eleje és vége főcíme alatt is az ő Toldi-históriájából hangzik el egy-egy strófa. Sőt, maga Arany János is megjelenik a filmben. Jankovics Marcell igyekezett megkeresni, mi lenne a megfelelő lehetőség az ő rajzfilmes megjelenítéshez. Kevésbé ismert, hogy a Toldi megírása idején Petőfi Sándor készített egy tollrajzot Arany Jánosról. Ebből indult ki Jankovics, amikor a figuratervet megalkotta.
- válaszolta a lap kérdésére.

Megjegyzések

  1. Mennyi megvalósult magyar-álom! És mennyi maradt a jövőnek! Áldja meg az Isten Jankovics Marcell emlékét is, mint ahogy megáldotta alkotó tehetséggel, a magyarság kultúrájának felmutatásával - életét.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése