Végre kiderült, mikor kezdik forgatni a Batman második részét

A képregényrajongóknak is tartogatott némi jó hírt az idei Golden Globe-gála. 

A Batman második részére évek óta várnak a rajongók, most végre megszólalt a rendező Matt Reeves a folytatással kapcsolatban.


 

A 2022-ben mozikba került Robert Pattinson-féle Batman folytatásával kapcsolatban csak arról lehetett hallani az utóbbi időben, hogy egy évvel ismét elodázták a premiert, jelenlegi állás szerint 2027. október 1-jén kerül majd a mozikba. Indoklást nem kaptak a csalódott fanatikusok sem a stúdiótól, sem a rendezőtől, viszont a gála hozott magával új fejleményeket, méghozzá magától a projekt rendezőjétől, Matt Reevestől – szúrta ki az Origó.

Annyit elmondhatok, hogy idén már forgatunk. Ott folytatódik a sztori, ahol abbahagytuk, de bízom benne, hogy majd sikerül meglepnünk az embereket.

– árulta el gondolatait a folytatásról a rendező.

Reeves azt is elmondta, hogy az első felvonásban, valamint a Pingvin című spin-off sorozatban a gothami alvilág egyik kiemelkedő alakját, Oz Cobbot megformáló Collin Farrell biztosan fel fog tűnni a Batman 2-ben is, és készülni fog egy harmadik fejezet is, amellyel trilógiává fog egészülni a produkció.

Fotó: ZUMAPRESS.com

www.magyarnemzet.hu

 

 

Megjegyzések