Csaknem
három órára kényszerített a moziszékbe. Amit ezalatt az idő alatt
felszolgáltak, azzal mindenféle bajom van. Először is a történet. Három
kemény legény együtt és egymást gáncsolva kerget egy halom pénzt az
észak–déli polgárháború véres hadszínterén keresztül. Talán nem is
megfelelő szó a kerget, hisz egy westernhős soha nem árulhatja el
türelmetlenségét, tehát mondjuk úgy: hárman vonszolják magukat. Nem
sietős a dolguk, ezért is nyúlik a másfél órára elegendő história
elviselhetetlen hosszúságúra.
Szóval, ez a három nekivágott a másfélórás útnak, hogy három óra alatt tegye meg, és sikerül is elhúzniuk az időt. Hogyan? Van erre egy rendkívül alkalmas filmpanel.
A westernek általánosan kedves szokása, hogy a tempót, a ritmust zenekísérettel (ami itt pompás volt) időnként lefékezik, hibernálják. A fagyhalál küszöbén pihegő, alig mozduló film jó esetben hipnotikus hatással van a nézőre. A főhősök vontatott léptei súlyt kapnak, megremeg a föld alattuk, ha keményen néznek, rezzenetlen pillákkal, a néző bénult izgalommal hanyatlik hátra székében. Ha a helyzet nem elég drámai, vagy ha a panel túl hosszú, akkor a film túlhűl, fagyhalált szenved.
Sergio Leone filmje annyiszor halt meg, ahányszor ezt a panelt alkalmazta, tehát sokszor. A rendező mentségére szolgáljon, hogy a panelek nélkül sehogy nem tudta volna kitölteni ezt a három hosszú órát.
Az már a western csodája, hogy mégis türelmetlenül várom a következőt.
A Jó, a Rossz és a Csúf (Il Buono, il brutto, il cattivo)
színes, magyarul beszélő, olasz-spanyol-NSZK western, 155 perc, 1966
rendező: Sergio Leone
író: Sergio Leone, Luciano Vincenzoni
forgatókönyvíró: Agenore Incrocci, Furio Scarpelli
zeneszerző: Ennio Morricone
operatőr: Tonino Delli Colli
vágó: Nino Baragli, Eugenio Alabiso
szereplő(k):
Clint Eastwood (Jó)
Lee Van Cleef (Rossz)
Eli Wallach (Csúf)
Luigi Pistilli (Pablito Ramirez atya)
John Bartha (Seriff)
www.filmvilag.hu - Archívum Iván Gábor
Megjegyzések
Megjegyzés küldése