Oscar-gyűjtő forgalmazó vetíti A nagy füzetet

Röviddel azután, hogy decemberben bekerült a legjobb kilenc külföldi film közé az Oscarért folytatott versenyben, Szász János A nagy füzete újabb sikert mondhat magáénak Amerikában: a legjelentősebb külföldi forgalmazó, a Sony Pictures Classics vásárolta meg a film észak-amerikai forgalmazásának jogát.
Így azon ritka magyar filmek közé tartozik, amelyeket az amerikai nagyközönség is láthat.
„Már a Torontói Filmfesztiválon elért sikere után meg akartuk vásárolni. Ritkán látunk ilyen megrázó alkotást. A neves európai regény alapján készült A nagy füzet a második világháború élményét egy Grimm-mese sötétségével és a gonosz előjelével ábrázolja. Újszerű, briliáns rendezés Szász Jánostól és megrázó operatőri munka Christian Bergertől. Nagyszerű ismét együttműködni a Beta Cinemával, hiszen már közösen sikerre vittük A mások életét, A pénzhamisítókat” – írja közleményében a Sony.

A hírt a Los Angeles-i Variety filmes szaklap is közölte, mely korábban „pontosan fényképezett, hátborzongató atmoszférájú produkciónak” nevezte Szász filmjét. A bejelentés kitűnő időzítéssel került a köztudatba, hiszen január 10. és 12. között szavaz az amerikai filmakadémia a legjobb öt külföldi filmről.
A nagy füzet nincs rossz társaságban. A Sony forgalmazza Thomas Vinterberg A vadászat című filmjét, sokak szerint az Oscar nagy esélyesét, ami egy igaztalanul pedofiliával vádolt kisvárosi tanár kálváriáját vitte vászonra.
A Sony Pictures Classics az utóbbi időkben tizenhárom külföldi Oscar-díjas filmnek volt a forgalmazója. Többek között: Babetta lakomája (1987 – Dánia), Indokina (1992 – Franciaország), Csalóka napfény (1994 – Oroszország), Mindent anyámról (1999 – Spanyolország), Tigris és sárkány (2000-Kina) , A mások élete (2006 – Németország), A pénzhamisítók (2007- Ausztria), Szemekbe zárt titkok ( 2009 – Izrael), Egy szebb világban (2010 – Dánia), Egy elválás története ( 2011 – Irán), Szerelem (Franciaország – 2012).

B.E - hetivalasz.hu
www.flagmagazin.hu

Megjegyzések