Láng József: Miattam verte meg Latinovits Zoltán Ruttkai Évát

Drámai történet.
Drámai pillanatokat idézett fel Láng József, aki Ruttkai Éva szerelmét alakította a színpadon. Latinovits  az előadás miatt emelt kezet a színésznőre.
A József Attila színház most 85 éves művésze két évig volt a Vígszínház tagja a hatvanas évek elején. Rendszeresen szerelmespárokat játszott Ruttkai Évával, amivel kivívta Latinovits Zoltán féltékenységét. 

Élete egyik legmélyebb titkáról vallott Láng József. A közelmúltban ünnepelte 85. születésnapját, ennek apropóján a Bors is felköszöntötte a színészt, aki 56 éve a József Attila Színház tagja. A közönség számára szinte elképzelhetetlen lenne a teátrum Láng legendás orgánuma és játéka nélkül, amit több mint száz fő- és karakterszerepben kamatoztatott.
Kevesen emlékeznek már rá, hogy a sztár 1959 és 1962 között a Vígszínház tagja volt, ahol komoly főszerepeket osztott rá Várkonyi Zoltán igazgató. Két évaddal később váratlanul mégis felmondott a színész. Láng eddig titkolta távozásának okát, de a Borsnak most elmesélte.
– A Vígszínházból nem kellett volna eljönnöm, de most már azt hiszem, el lehet mondani, hogy Latinovits Zoltán miatt távoztam. Zseniális színész volt, de nagyon beteg ember. Halálosan féltékeny volt Ruttkai Évára. Nos, nekem az összes szerepemben Ruttkai volt a partnerem, mint például az Egy csepp méz című darabban. Mindegyikben csókolóztunk, szerelmeseket játszot­tunk.
– Latinovits telje­sen őrült volt ettől, odavolt. Amíg engem akart megverni, addig ezzel nem volt semmi probléma, le­dumáltam vele, nem vagyok egy verekedős típus. Elmagyaráztam neki, hogy gondolkodjon egy pillanatra, és ez hatott – mesélte a színész. – Évát viszont megverte. Akkor felmentem Várkonyi Zoltánhoz, hogy kész, ezt én befejeztem. Kérdezte, miért mennél el? Ne hülyéskedj! Úgysem fogsz Latinovits-csal találkozni.
Láng azonban hajthatatlan maradt, és 1962-ben átszerződött a József Attila Színházhoz.
A folyamatos botrányok után Várkonyi Zoltán elbocsátotta Latinovitsot a színháztól nehéz és rapszodikus természete miatt.
– Elküldte, nem bírta azt a borzalmas természetét. Hihetetlen botrányokat rendezett. Kezelhetetlen volt – tette hoz­zá Láng József.
Mint ismert, Latinovitson a hetvenes években egyre inkább elhatalmasodott a depresszió, végül 1976. június 4-én a Nagykanizsa–Budapest útvonalon közlekedô gyorsvonat halálra gázolta Balatonszemesen. Az eset ma is sokakat foglalkoztat, ugyanis nem teljesen tisztázott, hogy baleset vagy öngyilkosság történt. Láng nem sokkal a halála előtt találkozott a már nagybeteg Latinovits-csal. 
A teljes cikket a Bors online oldalán olvashatják el.
www.borsonline.hu

Megjegyzések