Hollywood reménysége volt a brutálisan meggyilkolt színésznő

A csodaszép, várandós színésznő kegyetlen kivégzése még ma is indulatokat kavar.
Sharon Tate ötven évvel ezelőtti brutális halála az egyik leghíresebb hollywoodi rémhistória: Roman Polanski felesége nyolc és fél hónapos terhes volt, amikor 1969. augusztus 9-én a Manson-banda tagjai négy másik személlyel együtt különösen brutális módon meggyilkolták az otthonában. 26 éves volt –halála előtt Hollywood nagy reménységeként emlegették.

Sharon Tate nevét még a filmes szaksajtó is általában a halála miatt emlegeti, esetleg férje, Roman Polanski kapcsán. A csodaszép, várandós színésznő, akinek kegyetlen kivégzése egy korszak, a virágba borult hatvanas évek végét jelzi – ugyanúgy, mint a Pokol Angyalai ámokfutása a Rolling Stones 1969. december 6-i altamonti koncertjén. Színésznői kvalitásairól ritkán esik szó, s nemcsak korai halála miatt, hanem mert a filmek, amelyekben játszott alig állták ki az idő próbáját.
Legismertebb filmjét a férje rendezte, csakhogy a rémmesék konvencióit parodizáló (de tulajdonképpen a halálfélelmet mintegy racionalizálni igyekvő, tudományhívő embereken gúnyolódó) Vámpírok báljá–ban (1967) nem túl sok szerepe van: szépnek, kívánatosnak és naivnak kellett lennie.

Polanski eredetileg nem is őt akarta a szerepre, hanem Jill St. Johnt. A film amerikai producere Martin Ransohoff erősködött Sharon Tate mellett – a rendezőt a próbafelvételek győzték meg (majd bele is szeretett a forgatáson vörös parókát viselő színésznőbe).
Martin Ransohoff, a Filmways Inc. igazgatója 1963-ban kötött hétéves szerződést az akkor 20 éves színésznővel, akinek korábban csupán néhány statisztaszerepnyi filmes tapasztalata volt (például az 1961-es Barabás-ban), de leginkább modellként figyeltek addig fel rá. Ransohoff elhatározta, hogy sztárt csinál Tate-ből, de eleinte csak kisebb tévés szerepeket intézett neki, s csak három évvel később, amikor úgy érezte, elég tapasztalatot gyűjtött, protezsálta be a filmvilágba.
Mr. Ransohoff nem akarta, hogy a közönség igazán megismerjen, amíg nem állok készen  – nyilatkozta Tate 1967-ben a Playboynak.
Tate első igazi filmszerepét a J. Lee Thompson rendezte brit okkult horrorban, Az ördög szemé-ben (1966) kapta. Nem túl sok szövege volt a filmben, de ösztönös érzékenységgel és érzékiséggel alakította a szépséges boszorkányt, aki összetűzésbe kerül egy gazdag földbirtokossal és feleségével.
Az ördög szeme és a Vámpírok bálja után Ransohoff vígjátékban szerette volna kipróbálni pártfogoltját, de még mindig nem elsősorban színészi tehetségét, hanem szépségét kamatoztatva. A Don't Make Waves (Ne verj hullámokat) című tengerparti szexkomédiában Tony Curtis és Claudia Cardinale oldalán domboríthatott – szó szerint, mivel a Malibu nevű szörföslány szerepében elég sokat kellett lenge öltözetben szerepelnie.
Negyedik filmjében, a Jacqueline Susann azonos című bestselleréből készült Valley of the Dolls-ban (Babák háza) végre drámai szerepben is kipróbálhatta magát. Mark Robson nem túl erős adaptációjában Tate a fénypont. A három nősors közül a legtragikusabbat osztották rá: nem túl sok tehetséggel megáldott színésznő, aki Hollywoodban beleszeret egy örökletes betegséget hordozó emberbe, félelmében elveteti a gyermekét, a számlák miatt szoftpornókban szerepel, majd amikor mellrákkal diagnosztizálják, öngyilkos lesz. Tate Golden Globe-jelölt alakítása tele fájdalommal, életigenléssel és érzékenységgel – csonka pályafutásának egyetlen szerepe, ahol a tehetsége elhomályosította éteri szépségét.



A filmet vegyes kritikákkal illették, de a legrosszabbak is kiemelték Tate tehetségét. Ennek ellenére következő filmje ismét egy komédia: a The Wrecking Crew-ban (Bontóbrigád, 1968) kémnőt alakít Dean Martin oldalán. Ismét a szépség került előtérbe, némi akcióval és harcművészeti látvánnyal megspékelve (a kaszkadőrmutatványok zömét magára vállalta, a film egyes jeleneteiben Bruce Lee koreografálta).

Sharon Tate, Bruce Lee és Nancy Kwan a The Wrecking Crew forgatásánForrás: AFP

Utolsó filmjének bemutatóját már nem érte meg: a Nicolas Gessner és Luciano Lucignani rendezte 12 + 1 című vígjátékot 1969 októberében mutatták be az olasz mozik. Egy régiségkereskedőt alakít benne, aki Vittorio Gassmannal próbálja visszaszerezni  annak örökségét: 13 széket, amelybe gyémántokat rejtettek. Bizarr szereplőkkel telezsúfolt őrült hajsza, Londontól Rómáig.
Sharon Tate nem tudta igazán kibontakoztatni a tehetségét – várandósan már nem is elsősorban erre koncentrált. Az ötven évvel ezelőtti kegyetlen gyilkosság rémálmát Polanski egy véres és nyomasztó Shakespeare-adaptációval, a Macbeth-ben (1971) próbálta feldolgozni. Egy másik szépirodalmi feldolgozást, a Nastassja Kinskivel készült Egy tiszta nő-t (1979) Sharon Tate emlékének ajánlotta – Thomas Hardy, a romlatlanság tragédiájáról szóló regényét még a színésznő ajánlotta Polanski figyelmébe.
Tate halálának ötvenedik évfordulójához közeledve megszaporodtak a tragédiáját felelevenítő filmek: Farkasok az ajtónál (2016), Charlie Says (2018), The Haunting of Sharon Tate (2018) és most legutóbb Quentin Tarantino Volt egyszer egy... Hollywood-ja.

 Schreiber András - www.origo.hu