„Olyan csöpögős, miért sírok mégis?”
A szövetséges csapatok 1942. november 8-án szálltak partra Észak-Afrikában, akkor, amikor a hollywoodi Warner stúdióban a Casablanca című film bemutatójára szánt tekercseket csomagolták, és küldték a New York-i premierre. A hálaadás napján tartott bemutatón 1500 ember szorongott a moziban, a siker pedig elsöprő volt, és elsöprő azóta is.
Akkor ezt még rá lehetett fogni a film időszerűségére, a háborús hangulatra, azonban a Casablanca az újabb és újabb, békében felnövő nemzedékek számára is meghatározó élmény, ami azt jelenti, hogy a film hatása cseppet sem kopott, sőt mára a világkultúra, a kollektív tudat részévé vált, minden idők legsikeresebb mozija. A Marokkóba érkező turisták a mai napig nem mulasztják el, hogy felkeressék Rick kocsmáját, senkit nem érdekel, hogy az ott sosem létezett, hiszen csak a Warner Brothers burbanki műtermében felépült díszlet volt.
Milliók szeretnék hinni, hogy igenis létezett, és Ilsa igenis oda sétált be, és Sam ott csapott bele a zongoráján az As Time Goes By című dalba. Erre az egyszeri néző ezt kérdezi: „Olyan csöpögős, miért sírok mégis?” Aztán még ötször megnézi a filmet, mert van a történetben valami varázslatos, lelket érintő. (A filmben használt pianínó 2014-ben 3,4 millió dollárért talált gazdára egy árverésen!)
Noah Isenberg letehetetlenül izgalmas és alapos riportkönyvet írt a Casablanca születésének körülményeiről, hátteréről, a forgatásról, a szereplők életéről, későbbi pályafutásáról, a film legendává növekedésének lehetséges okairól. Végső soron a titkot akarja megfejteni – és meg is fejti. A megfejtés pedig sokrétű és összetett, nem egymondatos igazság, hanem könyvméretű.
Kezdettől fogva véletlenek ördögi összejátszására volt szükség ahhoz, hogy a Casablanca ötlete egy soha elő nem adott színdarab alapján felmerüljön, elkészüljön, majd a csillagokba repüljön, s vele együtt mindazok, akik létrehozták, az élen Kertész Mihály rendezővel (játszik benne még egy magyar: Carl, a pincér szerepében Szőke Szakáll).
Humphrey Bogart 42 évesen kapta meg Rick szerepét, az életunt, törvényen kívüli magányos hősét, aki szembeszáll mindenkivel, de amikor eljön az ideje, tudja a kötelességét („nekem sosem állt jól a glória… hidd el, három ilyen kisember sorsa olyan semmiség ebben a bolond nagy világban” – mondja), végül teljesíti mindnyájunk vágyát: megússza. Bogartnak akkor már tucatnyi film állt a háta mögött, mégis Rick marad, amíg világ a világ. És Ingrid Bergman? Ezt nyilatkozta a filmről: „Az az érzésem, hogy a Casablanca önálló életet él. Van benne valami misztikus. Mintha kielégítene egy szükségletet, amely már létezett a film előtt…”
(Noah Isenberg: Nekünk megmarad Casablanca – Hollywood legkedvesebb filmjének élete, legendája és utóélete. Ford.: Prekop Gabriella. Európa Könyvkiadó, Budapest, 250 oldal. Ára: 3990 forint)
F.B - www.magyaridok.hu
A szövetséges csapatok 1942. november 8-án szálltak partra Észak-Afrikában, akkor, amikor a hollywoodi Warner stúdióban a Casablanca című film bemutatójára szánt tekercseket csomagolták, és küldték a New York-i premierre. A hálaadás napján tartott bemutatón 1500 ember szorongott a moziban, a siker pedig elsöprő volt, és elsöprő azóta is.
Akkor ezt még rá lehetett fogni a film időszerűségére, a háborús hangulatra, azonban a Casablanca az újabb és újabb, békében felnövő nemzedékek számára is meghatározó élmény, ami azt jelenti, hogy a film hatása cseppet sem kopott, sőt mára a világkultúra, a kollektív tudat részévé vált, minden idők legsikeresebb mozija. A Marokkóba érkező turisták a mai napig nem mulasztják el, hogy felkeressék Rick kocsmáját, senkit nem érdekel, hogy az ott sosem létezett, hiszen csak a Warner Brothers burbanki műtermében felépült díszlet volt.
Milliók szeretnék hinni, hogy igenis létezett, és Ilsa igenis oda sétált be, és Sam ott csapott bele a zongoráján az As Time Goes By című dalba. Erre az egyszeri néző ezt kérdezi: „Olyan csöpögős, miért sírok mégis?” Aztán még ötször megnézi a filmet, mert van a történetben valami varázslatos, lelket érintő. (A filmben használt pianínó 2014-ben 3,4 millió dollárért talált gazdára egy árverésen!)
Noah Isenberg letehetetlenül izgalmas és alapos riportkönyvet írt a Casablanca születésének körülményeiről, hátteréről, a forgatásról, a szereplők életéről, későbbi pályafutásáról, a film legendává növekedésének lehetséges okairól. Végső soron a titkot akarja megfejteni – és meg is fejti. A megfejtés pedig sokrétű és összetett, nem egymondatos igazság, hanem könyvméretű.
Kezdettől fogva véletlenek ördögi összejátszására volt szükség ahhoz, hogy a Casablanca ötlete egy soha elő nem adott színdarab alapján felmerüljön, elkészüljön, majd a csillagokba repüljön, s vele együtt mindazok, akik létrehozták, az élen Kertész Mihály rendezővel (játszik benne még egy magyar: Carl, a pincér szerepében Szőke Szakáll).
Humphrey Bogart 42 évesen kapta meg Rick szerepét, az életunt, törvényen kívüli magányos hősét, aki szembeszáll mindenkivel, de amikor eljön az ideje, tudja a kötelességét („nekem sosem állt jól a glória… hidd el, három ilyen kisember sorsa olyan semmiség ebben a bolond nagy világban” – mondja), végül teljesíti mindnyájunk vágyát: megússza. Bogartnak akkor már tucatnyi film állt a háta mögött, mégis Rick marad, amíg világ a világ. És Ingrid Bergman? Ezt nyilatkozta a filmről: „Az az érzésem, hogy a Casablanca önálló életet él. Van benne valami misztikus. Mintha kielégítene egy szükségletet, amely már létezett a film előtt…”
(Noah Isenberg: Nekünk megmarad Casablanca – Hollywood legkedvesebb filmjének élete, legendája és utóélete. Ford.: Prekop Gabriella. Európa Könyvkiadó, Budapest, 250 oldal. Ára: 3990 forint)
F.B - www.magyaridok.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése