Hiánypótló, zseniális film Antall Józsefről és a taxisblokádról.
Felhévizy Félix nagyon szereti a filmeket. Főként a történelmi témájú mozik szerelmese, de kedveli a krimiket és a drámákat is. Ha pedig egy olyan film készül, amelyik magyar történelmi eseményeket dolgoz fel, akkor az különösen felkelti Félix érdeklődését. Egyszer már korábban szólt egy vasárnapi jegyzet mozifilmről. A hírlapíró akkor az Elkxrtuk című film kapcsán írta le a gondolatait. Kálomista Gábor filmje, a 2006-os Gyurcsány nevével fémjelzett őszödi beszéd és azt követő, gyakorlatilag vérbe fojtott tüntetéssorozat eseményeit dolgozta fel nagyszerűen. Most azonban egy olyan történelmi témájú film készült, amely messzebb repíti vissza a nézőket az időben, ugyanis az 1990-es taxisblokád történetét és a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök, Antall József történelmi, politikai szerepét dolgozza fel. Nem könnyű vállalkozás.
Részben azért, mert a leginkább moziba járó fiatal generációnak, mivel nem élt vagy nagyon fiatal volt, már 2006-ról sincs emléke, 1990 pedig már valódi történelem a számukra, másrészt pedig azért, mert erről a korszakról nem készült film. Felhévizy alig várta ezt az izgalmas időutazást, és amint vetíteni kezdték a mozik, azonnal felkerekedett, hogy megnézze a Blokád című filmet.
Főként az idősebb korosztály képviseltette magát a moziban, de azért egy-két érdeklődő fiatallal is találkozott Félix, amikor elfoglalta az ülőhelyét a nézőtéren. A film az 1990-es taxisblokád okozta válsághelyzet megoldásán keresztül mutatja be és hozza közel a nézőkhöz Antall Józsefet, a rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar miniszterelnököt. Nagyon fontos, hogy ez a film végre valóban közel hozza az egykori miniszterelnök személyét, mert ahogy az az egyik jelentben is megjelenik, nagyon félreismerték őt az emberek. Ez részben a személyiségéből is adódott, részben pedig talán abból, hogy soha nem törekedett az olcsó, talmi népszerűségre, ahogy fogalmazott:
„Egy politikus ne népszerű akarjon lenni, hanem hasznos.”
Sajnos ez csak egy szép ábránd, mert népszerűség nélkül sokáig nem lehet hatalmon maradni.
„Antall József alig fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát. Taxisok tüntetnek az Országháznál a drasztikus benzináremelés ellen. A demokráciából hamar kiábrándulva blokád alá vonják a várost, majd hamarosan az egész országot. Az ellenzék melléjük áll és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, a karhatalom pedig magára hagyja a népszerűtlen intézkedések miatt népszerűtlen kormányt. Antall József, az egykori ’56-os forradalmár hirtelen a barikád másik oldalán találja magát. Magára maradtan, frissen műtve, egy kórteremben” - olvasható a film ajánlójában.
A történelmi tényekkel sokan tisztában vannak és lehetnek. Hiszen megmaradtak a híradások, képi tudósítások az eseményekről és a méltán híres kórházi, miniszterelnöki interjú is.
Azonban a Blokád bevezet minket egy kicsit a rendszerváltás kulisszái mögé is. Hitelesek a párbeszédek, hitelesek a szereplők. A film két idősíkban játszódik, mert Antall a kórházi ágyán többször visszaemlékszik fiatalkorára, a volt osztályára és az 1956-os eseményekre. Tulajdonképpen a filmen végigvonul, időnként bizonyos pontokon előtérbe mozogva Antall József és a köztársasági elnök Göncz Árpád kapcsolata. Azonban amíg Antall végig a megoldást keresi, addig Göncz a probléma gerjesztésére törekszik. A film nagyszerűen mutatja be Gönczöt, amint az egykori pártja, az SZDSZ dróton rángatja. Árpi bácsi pedig, ahogy saját magát hívja, nem törődik semmi mással, csak az olcsó népszerűség hajhászásával, illetve azzal, hogy minden korábbi egyezséget felrúgva asszisztáljon a kormány bukásához, hogy a liberális SZDSZ-t hatalomra segítse.
Bizony, Árpi bácsiról most már végleg lehullott a lepel, mindenkinek látnia kell, milyen is volt valójában. Sokan a baloldalról olyan kritikával illetik a Blokád című filmet, hogy Antall személyét megemeli, Göncz alakját pedig túlzottan negatívan jeleníti meg. Azonban ezen a filmkészítők nem tudtak változtatni, mert – némi szarkazmussal fogalmazva – nem sci-fit forgattak, hanem egy hiteles történelmi eseményeken alapuló történelmi krimit, amelynek a szereplői is hitelesen lettek ábrázolva.
A Blokád forgatókönyvét a zseniális Köbli Norbert írta, rendezője Tősér Ádám volt. A szereplők kiválasztása nagyon jól sikerült, a film főszerepeit Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila mellett Gáspár Tibor, Végh Zsolt és Tóth Ildikó alakítja. Magyarország a Blokád című filmet nevezte a 95. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában.
A Blokád valóban nagyszerű film. Reméljük, sok fiatal is megnézi majd ezt a hiánypótló mozit.
Hiszen Felhévizynek, aki végigélte ezeket a történelmi eseményeket, és nagyon sok dolgot olvasott már a témában, még így is tartogatott számos érdekességet.
– Ráadásul helyre tesz sok mindent és sok mindenkit, főként Göncz Árpádot, de például Pető Iván és Hankiss Elemér is a helyére kerül. De, ami a legfontosabb, Antall József személye végre méltó és hiteles módon lett bemutatva, amire talán a legszebb példa az őt megrázó hitelességgel alakító Seress Zoltán róla alkotott véleménye: „Amit korábban puhaságnak véltem, az valójában kősziklaság, mélyen gyökerező, tiszta, konzervatív világnézet” - gondolta meghatottan magában Felhévizy. Majd gyalog indult el a moziból hazafelé, gondolkozni akart, hiszen csodálatos filmélményt kellett feldolgoznia.
Borítókép: Göncz Árpi bácsi (Gáspár Tibor) a parlament lépcsőjén köszönti a tüntetőket (Forrás: Intercom – jelenetfotó)
Felhévizy Félix - www.magyarnemzet.hu
Nem láttam a filmet, de ha nincs benne a (decis) Horváth, ahogy visszahúzzák az ablakból, hogy ki ne essen, vagy a fehérvári helikopterek mellett 3 napig készenlétben (éles tölténnyel ellátott) ülő kiskatonák, vagy Árpi bácsi, aki nem engedte bevetni a hadsereget, mint főparancsnok- és meg is vonták utána ezt a jogát az elnököknek, - akkor hiteltelen a film.
VálaszTörlésS akkor az ágyúkról, meg a tankokról nem is beszélté! Meg a sok vízágyúról és a lovasrendőr rohamokról... Ja az egy másik tényleges történet.
TörlésSok rosszat hallottam már Árpibácsiról amit el is hittem róla. Ezt még nem tudtam, de ezzel igazán a sülyesztőbe került !!!!!!!!!!! Megérte a pénzét. Világos itt már, hogy soha nem Magyarországot akarta felvitrágoztatni, hanem a saját baloldalát tolta előre!!!!!
VálaszTörlés