Cudar vidék

Vadnyugati skiccek egy öreg könyvből 

Holtában is daloló párbajhős, Elnök nevű kiskutya, fegyveres bankrablás és indiántámadás. Tom Waits aranyat mos a patakparton, James Francót pedig egy nap alatt kétszer is felakasztják: a Buster Scruggs balladája eredetileg tévésorozatnak, olyan antológiának indult, amely mindegyik részével a western műfaj valamelyik jól ismert kliséjét fordítja ki. Végül aztán a Coen testvérek mégis egyetlen játékfilmmé gyúrták össze a hat, Netflix égisze alatt elkészült rövid szkeccset, a végeredmény pedig egyszerre lett vicces, cinikus és koromfekete.


 

Ethan és Joel Coen szembement a játékfilmek hagyományos elbeszélőformájával, a Buster Scruggs balladája ugyanis hat teljesen különálló kisfilmként is megállja a helyét. Ezek a vadnyugati skiccek egy öreg könyv lapjairól kelnek életre, és felvonultatják a műfaj alzsánereit a kezdeti bohóckodástól a kisemberek megindító küzdelmeiig. A Coen fivérek munkásságának színes palettáján számos olyan alkotás akad, amelynek az adja a gerincét, hogy valaki egy nagy áttörés vagy meggazdagodás reményében a végletekig elmegy.

Főhőseikre legtöbbször nagyon rájár a rúd, ez pedig most sincsen másképp, legyen szó a telepesek reményeiről vagy akár a művészi lét kilátástalanságáról. A sors mindig gúnyosan közbeszól és csavar egyet a dolgokon, a halál pedig akkor csap le, amikor nem számítunk rá. Hiába úszik meg valaki egy akasztást, újra hurok kerül a nyakára, a messze földön híres párbajhőst leterítheti egy még jobb, egy magatehetetlen, nyomorék férfit pedig lecserélhetnek egy tehetséges csirkére.

Buster Scruggs komor, fatalista balladái mégis tele vannak reménnyel és humorral, mert a rendezőpáros szerencsére nem csak abban leli örömét, ha elgáncsolhatja szereplőit. A hat kis történetet élmény végigkövetni, mert minden apró részlet a helyén van: a vágások, az operatőri munka, a színészek akár pár szavas megnyilatkozásai plasztikusan idézik meg a figurák és helyszínek minden apró részletét a végtelen pusztától a kietlen sivatagon át az érintetlen vadonig.

                                            James Francót egy nap alatt kétszer is felakasztják

Az epizódok végül nem állnak össze egy koherens egésszé, és nehéz lenne játékfilmként gondolni a Buster Scruggs balladáira, mégis olyan gyorsan lepereg a hat kis történet, hogy a néző még bőven elbírna ugyanennyit. Felmerül a kérdés, hogy a rendezőpáros vajon miért nem dagasztott egész estés nagyjátékfilmmé egy-két történetet. A Coen fivérek ugyanis még így is a csúcsformájukat hozzák. Fekszik nekik a vadnyugat, és sokkal jobban ki tudják bontani egyedi világukat, sötét humorukat, cinizmushoz való érzéküket és rendkívüli karakterárnyalási képességeiket, mint legutóbbi filmjükben, a súlytalan Ave, Cézárban.

Rövid idő alatt is tűpontosan rajzolják meg figuráikat, de a színészgárdára sem lehet panasz: Tim Blake Nelson alakítja a már-már parodisztikus akcentusú Buster Scruggst, James Franco egy szerencsétlenül járt bankrabló bőrébe bújik, Brendan ­Gleeson postakocsiban fakad dalra, Zoe Kazanért a szívünk szakad meg, Liam Neesont pedig jó végre nem az évek óta beragadt, kőkemény igazságosztó szerepben látni. Ha viszont valakit kötelező kiemelni, akkor az az idősödő Tom Waits, aki arra született, hogy egy Coen-westernben kaparjon ki aranyrögöket a földből.


 

A Buster Scruggs eklektikus kollázs a vadnyugatról, amely inkább áll össze végül egy cinikus kinyilatkoztatássá az emberi létről és a kegyetlen és abszurd sorsról, mint hogy szolgaian fejet hajtson a műfaj előtt. Ez a vidék nem hősöknek való, Isten pedig hírből sem ismeri.

(Buster Scruggs balladája, amerikai westernfilm, 132 perc. Rendező: Ethan Coen, Joel Coen, forgalmazza: Netflix)

Terján Nóra - www.magyarnemzet.hu

Megjegyzések