Mi történik, ha Amerika legtöbb vitát kiváltó személyiségéről készül film?
Ráadásul alig három héttel élete egyik legnagyobb megmérettetése előtt mutatják azt be? Többé-kevésbé semmi. Ali Abbasi The Apprentice – A Trump-sztori című mozija jól példázza, hogy Hollywood miért nem készít már igazi politikai drámákat. Az érdeklődés hiányában.
A dokumentumfilmeket leszámítva manapság kevés amerikai filmes vetemedik bármiféle nyílt politikai nyilatkozatra. Ha a finanszírozó egy streamingszolgáltató vagy egy nagyobb stúdió, az ötletre a biztos nem a válasz. Rég elmúlt Francis Ford Coppola vagy Alan Pakula ideje, amikor a Magánbeszélgetés vagy Az elnök emberei határozták meg a közbeszédet. Ma sokkal inkább Kardashianék és az egyéb valóságshow-k vannak terítéken.
Ezt az iráni–dán rendező, Ali Abbasi – aki elvállalta a mozit, miután Clint Eastwood visszautasította az ajánlatot – annyiban tartotta észben, hogy míg a film első felének árnyékos látványvilága a hetvenes évek celluloid tévéműsorait idézi, a második felében gyors, szaggatott vágásokkal dolgozza össze az 1980-as évek divatjához illő erős sminkeket és magasra tornyozott frizurákat a kétezres évek reality-életérzésével.
Ennek valóságalapja, hogy ez a fajta sztárkultusz tette Donald Trumpot az üzleti világ meghatározó személyiségéből popkulturális ikonná.
A The Apprentice – A Trump-sztori nem igazán az ultragonosz eredettörténete. Kevéssé hízelgően ábrázolja ugyan Trumpot (Sebastian Stan), de megjelenik benne az elnyomó apa „kis Donnie”-ja is, aki naiv, de agilis figuraként egy igazán sötét karakterben, a Richard Nixon és Joseph McCarthy köreihez köthető rettegett ügyvédben, Roy Cohnban (Jeremy Strong) találja meg példaképét. A történet szinte frankensteini. Mary Shelley – az alapsztori XIX. századi angol írója – is büszke lenne rá, ahogy a jó doktor tanítja ifjú teremtményét:
Támadjon, támadjon, támadjon!”, „Ne ismerjen el semmit, tagadjon le mindent
és
Csakis a győzelmet fogadja el, soha nem a vereséget.
Más kérdés, hogy a tanítvány hogyan kerekedik felül mesterén, olyannyira, hogy Cohn – akin betegsége is elhatalmasodik – sajnálni valónak tűnik a mozi végén.
Trump és Cohn kapcsolata jól ismert, illetve a filmbeli történeteknek is van alapjuk. Bár a legnagyobb vitát kiváló megerőszakolási jelenet kapcsán például nem szerepel, hogy bár Ivana Trump – a megválasztott amerikai elnök első, cseh születésű felesége – a válásukkor valóban erőszaktevőnek nevezte férjét, később úgy nyilatkozott, a kifejezést nem büntetőjogi értelemben használta. A film viszont egyértelműen házasságon belüli erőszakot mutat be. Valószínűleg ez is okozta, hogy a film egyik legnagyobb finanszírozója, Dan Snyder dühöngve reagált, amikor az első vágást végignézte februárban.
Trump szerint kitaláció
A jövendő elnök „merő kitalációnak” nevezte a filmet, remélve, hogy meg fog bukni. Miközben a nézőben e komment kapcsán visszacsengenek Cohn szabályai, tény, hogy a mozi valóban nem lett kasszasiker. Mindössze 1,6 millió dollárral nyitott Amerika 1740 filmszínházában, és nem meglepő módon leginkább a liberális nagyvárosokban (Washingtonban, New Yorkban, Chicagóban, Los Angelesben és San Franciscóban) ültek be rá a nézők. Az amerikai mozipiacon a nyitó hétvége bevétele az esetek túlnyomó többségében előre jelzi a film sorsát; ezt korábban a DVD-eladások javíthatták, ma pedig a streaming teheti meg. Kérdés, lesz-e olyan szolgáltató, amely bemutatja a The Apprentice-t, tekintve, hogy a filmet azért kellett Kickstarter-kampánnyal – azaz közösségi finanszírozással – a mozikba juttatni, mert egyetlen nagy társaság sem volt hajlandó mögé állni.
Ugyanakkor Európában egész jó nézettséggel futott. A brit nyitó hétvégén például 835 ezer dollárt termelt, Franciaországban 623 ezer dollárt. Mindez azért is érdekes, mert Cohn szabályai az amerikai külpolitikára is értelmezhetők.
A The Apprentice a mélyebb rétegeiben komoly kérdéseket feszeget az Egyesült Államokkal kapcsolatban, főként, hogy Cohn többször is kiemeli, mit tart az ország erényeinek, és néha törvénytelen tetteit is ezekkel indokolja. A közönség pedig mérlegelheti, mit lát mérgezőnek az amerikai külpolitikában.
Mivel az elnökválasztáson is bebizonyosodott, hogy az amerikaiakat kevéssé érdekli a külpolitika, talán nem csoda, hogy a film sem lett óriási siker. Ha látták is néhányan a Trump-hívők közül, egyértelműen negatív véleményt formáltak, a filmes sajtó pedig igyekezett a színészi játékra koncentrálni. Mert Stan és Strong párosa, kiegészítve az Ivanát alakító Marija Bakalovával valóban kiváló. Mindegyikük próbál nem egydimenziós, papírmasé karakterként beszélni a vászonról, annak ellenére, hogy mind a kortárs, mind a XX. századi cikkek gyakran így ábrázolták őket. Mindez köszönhető az amerikai elvárásnak, hogy az üzenetek könnyen érthetők legyenek.
Az már más kérdés, Abbasi mennyire mutatta meg ennek visszásságait, és mennyire egyszerűen azonosítható üzenetekkel dolgozott maga is. (The Apprentice – A Trump-sztori. Kanadai–dán–ír életrajzi film, 120 perc, 2024, forgalmazó: ADS Service)
Borítókép: Jeremy Strong (Roy Cohn) és Sebastian Stan (Donald Trump) a The Apprentice - A Trump-sztori egy jelenetében. (Forrás: ADS Service)
Jancsó Orsolya - www.magyarnemzet.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése