Zajlik a Hunyadi-film szereplőválogatása

Végre! Nagyon várjuk már!

Újabb mérföldkőhöz érkezett a készülő Hunyadi-film, már zajlik a szereplőválogatás – olvasható Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Facebook-oldalán. 


 

A péntek délutáni bejegyzés szerint a miniszter Robert Lantossal, Bán Jánossal és Krskó Tiborral áttekintette az eddigi munkát és a produkció előtt álló feladatokat. A járvány ugyan számukra is okozott némi fennakadást, de már zajlik a szereplőválogatás.
„Örömmel tölt el, hogy évtizedes kihagyások után az animációs filmek mellett az első, hiánypótló történelmi játékfilm létrejöttét a kezdetektől támogathattam. Meggyőződésem ugyanis, hogy a készülő film történelmi jelentőségű lesz, hiszen nemzetünk históriájának egy olyan fejezetét tárja majd a nézők elé, amely során a muszlim, török támadásokkal szemben Európa és az európai kereszténység védőbástyáját jelentette Magyarország” – olvasható a bejegyzésben.
A miniszter bízik abban, hogy a nagyközönségnek mihamarabb lehetősége nyílik filmvásznon látni az alkotást.

MTI - www.magyarnemzet.hu

Megjegyzések

  1. Robert Lantos, Bán János, Krskó Tibor? Szégyen és gyalázat, hogy még 2021-ben is ilyen belterjes egyedektől hemzseghet a "filmes szakma" Magyarországon!!! ...ha és amennyiben a film készítői és szereplői között is 66%-os marad a szemita dominancia...- akkor már meg is pecsételődött az idegenszívűek produkciója!!!...- mert, hogy nem a magyarokról és magyaroknak fog szólni...- az 7szentség!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése