Ma ötvenéves Bradley Cooper amerikai színész, A csillag születik és a Maestro című film rendezője.
Az elefántember
Bradley Charles Cooper Philadelphiában született ír és olasz felmenőkkel bíró család második gyermekeként, apja tőzsdeügynök volt, anyja pedig az NBC leányvállalatánál dolgozott. Kisgyerekként egy ideig arról álmodozott, hogy nindzsa lesz, ám miután tizenkét évesen megnézte a súlyos testi rendellenességekkel született Joseph Merrick életéről szóló, David Lynch rendezte Az elefántember című filmet, végleg a színészet mellett döntött. A középiskola befejezése után egy évig a pennsylvaniai Villanova Egyetemen tanult, majd átjelentkezett a Georgetown Egyetem angol és francia szakára, ahol 1997-ben kitüntetéssel diplomázott. Az egyetemi évek alatt aktívan részt vett az evezőcsapat, a színjátszó csoport és a kórus életében, cserediákként fél évet töltött Franciaországban is.
A mozikban bukás lett, Coopernek bejött
New Yorkba költözött, ahol a híres színészműhely, az Actors Studio mesterszakos hallgatója lett. Első filmes szerepét 1999-ben kapta a Szex és New York egyik epizódjában, ezt követően feltűnt a Gyagyák a gatyában, avagy tudom, kit fűztél tavaly nyáron című komédiában. Bár a film nagy bukás lett a mozikban, az évek alatt kultfilmmé nőtte ki magát, így Cooper megismételte szerepét a Netflixen futó 2015-ös előzménysorozatban. 2000-ben Los Angelesbe költözött, miután szerepet kapott Jennifer Garner mellett az Alias című sorozatban. Hétvégéit pedig egy non-profit szervezettel töltötte, színjátszást és mozgást tanított gyerekeknek. A kétezres évek elején játszott a Bending All the Rules című drámában, emellett főként televíziós alkotásokban szerepelt nem túl nagy sikerrel. Ekkoriban azt fontolgatta, hogy végleg abbahagyja a színészetet, depresszióval küzdött, drog- és alkoholproblémái voltak, de elmondása szerint néhány év után sikerült megszabadulnia függőségétől. 2005-ben mellékszerephez jutott a Rachel McAdams, Owen Wilson és Vince Vaughn főszereplésével készült Ünneprontók ünnepe című vígjátékban, és már főszerepet játszhatott a Nem kellesz eléggé (2009) és a Valentin nap (2010) című romantikus filmekben.
A Másnaposoktól a Napos oldalig
Az igazi áttörést a 2009-ben bemutatott Másnaposok hozta el számára, amelyet 2013-ig további két rész követett.
Ezt követően sorra kapta a jobbnál jobb szerepeket: játszott Neil Burger Csúcshatásában, Dennis Quaid mellett tűnt fel a Lopott szavakban, továbbá Ryan Goslinggal és Eva Mendesszel a Túl a fenyvesen című moziban.
A David O. Russell rendezte Napos oldal című 2012-es vígjátékban nyújtott alakításáért jelölték a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjra.
Ezt követően az Amerikai botrányban tűnt fel egy FBI-ügynök szerepében, amelyért szintén Oscarra jelölték. 2014-ben társproducere és főszereplője volt a Clint Eastwood által rendezett Amerikai mesterlövésznek. A filmvásznon az amerikai haditengerészet egyik legeredményesebb, legendássá vált mesterlövészét, Chris Kyle-t keltette életre, alakításáért egy újabb Oscar-jelölést kapott. 2015-ben három filmben is szerepelt: Cameron Crowe rendezte az Alohában, John Wells Az ételművészben, és ismét Jennifer Lawrence oldalán játszott David O. Russell Joy című filmjében. Elérkezettnek látta az időt, hogy ő maga rendezzen filmet, bár sokan szerették volna lebeszélni erről.
Csillag születik
2018-ban debütált rendezőként, ekkor mutatták be a Csillag születik című drámáját, az 1937-es William A. Wellman rendezte mozi azonos című remake-jét, amelynek ő és Lady Gaga volt a főszereplője. Az alkotás hatalmas siker lett, Cooper és Lady Gaga a filmzenéért Grammy- és BAFTA-díjat is bezsebelt.
Coopert három Oscar-díjra is jelölték: a legjobb film, a legjobb színész és a legjobb adaptált forgatókönyv díjára, azonban üres kézzel távozott az Oscar-gáláról. (Lady Gaga viszont történelmet írt azzal, hogy első nőként ugyanabban az évben Grammy-, BAFTA-, Oscar- és Golden Globe-díjat is nyert. Utóbbi kettőt a legjobb eredeti betétdal kategóriában.) 2019-ben társproducere volt Todd Phillips pszichológiai thrillerének, a Joaquin Phoenix főszereplésével forgatott Jokernek. Két évvel később a Guillermo del Toro rendezte, Oscar-díjra jelölt Rémálmok sikátorának egyik producere volt és főszerepet is vállalt Cate Blanchett, Toni Collette és Willem Dafoe mellett. Tavaly mutatták be a Maestro című életrajzi drámát, amelynek Cooper rendezője és főszereplője, valamint egyik forgatókönyvírója és producere is. A Leonard Bernstein zeneszerző, karmester és felesége, Felicia Montealegre színésznő kapcsolatáról szóló filmet hét Oscar-díjra is jelölték, többek közt a legjobb film, a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb férfi főszereplő kategóriában.
A díjak még váratnak magukra
Coopert eddigi karrierje során tizenkét Oscar-díjra, hat Golden Globe-ra és egy Tony-díjra jelölték, utóbbit a Broadwayn 2014-ben bemutatott Az elefántember címszerepéért, azonban egyik rangos jelölést sem sikerült díjra váltania.
A színészt 2011-ben a People magazin a legszexisebb embernek választotta, többször is szerepelt a Forbes üzleti magazin legtöbbet kereső hírességekről évente közzétett listáján, a Time magazin 2015-ben a világ 100 legbefolyásosabb embere közé sorolta. Cooper számos jótékonysági szervezetet támogat, főként azokat, amelyek a rák elleni küzdelemben vesznek részt, mivel apja is tüdőrákban hunyt el.
Hollywood egyik legsármosabb színészének tartják, rövid ideig felesége volt Jennifer Esposito színésznő, Irina Shayk modellel való kapcsolatából pedig 2017-ben egy lánya született.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése